Világok találkozása - Fekete Flóra

Világok találkozása

Még mindig ébren volt, nem tudott elaludni. Fázott és az ágya is kényelmetlen volt.  Jobban magára húzta a paplant. Még mindig nem tudott aludni, felkelt, óvatosan az összekötő ajtóhoz ment, bekopogott, mivel nem jött válasz, benyitott.

- Fent vagy? – kérdezte. Ismét semmi válasz. Közelebb ment az ágyhoz, egészen a nő fejéhez.

- Fent vagy? – kérdezte újra. Ekkor a nő megfordult, de Beckett arca helyett egy zombi nézett vissza rá. Castle először elordította magát, majd elájult.

- Castle, Castle, ébredj! – rázogatta Kate vőlegényét.

- Mi? Hol vagyok? Mi történt? – riadt fel a férfi.

- Semmi baj, biztos vagyok benne, hogy csak rosszat álmodtál.

- Igen, téged láttalak, de mégsem téged. Egy zombi voltál. Nagyon megijedtem. De örülök, hogy már elmúlt, és nem egy zombit kell majd feleségül vennem.

- Látod, ennek én is örülök. De most próbáljunk meg visszaaludni, mert nemsokára reggel lesz – javasolta Beckett. Amint ezt kimondta, máris megcsörrent a telefonja. Amint ránézett, minden álom kiröppent a szeméből.

- Beckett. Értem. Máris indulunk. – Castle, örülj, egyelőre nem kell visszatérned a zombi énemhez. Öltözz, van egy hullánk.

- Igenis, főnökasszony! – szalutált a férfi, mire Kate elnevette magát.

A holttestet a Central Parkban találták meg a tó mellett.

- Szia Lanie. Mit találtál? – kérdezte Beckett, amikor odaértek.

- Sziasztok. Még nem sokat. Egy futó jelentette a holttestet a kora hajnali órákban.  A halál oka a mellkasát ért lövés. Egy 38-assal lőtték le. A halál idejét 11 és 1 közé tenném. Többet majd csak az után tudok mondani, hogy alaposabban megvizsgáltam a testet.

- Köszi Lanie. Esposito, te találtál valamit?

- Semmi nem volt nála, csak ez a papír – adja oda felettesének Esposito a cetlit. Ez volt rárajzolva: 

- Hát ez meg mi? – kérdezte Beckett.

- Nem tudom, nem láttam még ilyet.

- Én már igen. Alexis a múltkor ilyeneket mutatott nekem. Valami könyvet olvasott, amiben ezek voltak. Majd megkérem, hogy mondja el, mi ez.

- Rendben. Viszont ha most nincs más, akkor menjünk az őrsre – javasolta a nyomozónő.

- Ti menjetek csak, én addig hazamegyek és majd Alexissel együtt bemegyünk mi is.

- Rendben, Castle, bent találkozunk.

Mikor Castle bekopogott lánya lakásának ajtaján, reménykedett, hogy nem a fiúja fogja kinyitni. Ez a remény rögtön szertefoszlott, amikor meghallotta az idegesítő hangot.

- Hey, Mr. C! Hogy van mostanában?

- Köszönöm, Pi, jól. Alexis itthon van? – dörmögte kedvenc krimi írónk az orra alatt. A lánya előtt próbálta azt mutatni, hogy kedveli a fiút. Vagy legalább azt, hogy nem utálja. De valójában még mindig nem tudta bevenni a gyomra ezt a gyümölcsevő tökfilkót.

- Igen, éppen reggelizünk. Nem csatlakozik hozzánk? Mangós papayás gyümölcssalátát csináltam.

- Köszönöm, már ettem – füllentette Castle.

- Szia, apa, hogyhogy ilyen korán itt? – csodálkozott Alexis, amikor meglátta az apját.

- Van egy ügyünk. A férfinál nem találtak mást, csak egy rajzot, ami hasonlított egy olyan rajzra, amit te mutattál nekem. Egy könyvet olvastál, és abban voltak ezek benne. Mit is mondtál, mi a nevük? Talán rúna.

- Igen, tudom már. A Csontváros.

- Igen, biztos. Be tudnál jönni, hátha meg tudod mondani, milyen jel ez.

- Persze apa, nagyon szívesen segítek. Mindjárt hozom a könyveket és indulhatunk is.

Mikor beértek a kapitányságra, a fehér tábla már ki volt töltve információkkal.

- Jó, hogy itt vagy, Castle. Szia, Alexis – üdvözölte őket Beckett.

- Szia Kate. Apa mesélte, hogy van egy jeletek, ami hasonlít a könyvben lévőhöz. Elhoztam a könyveket is. Mutasd a jelet.

- Ez itt – mutatott a táblára Beckett. Alexis közelebb lépett, alaposan megnézte, majd kikereste a könyvekből a megfelelő rúnát, végül így szólt:

- Igen, ez tényleg ebből a könyvből van. A szeretet rúnája. A nephilimek, más néven árnyvadászok szokták egymásra rajzolni, ezzel is bizonyítva szerelmüket. Rúnákat csak árnyvadászok rajzolhatnak.

 Ekkor Beckettnek megcsörrent a telefonja.

- Beckett. Köszönöm, mindjárt ott vagyok. Ne haragudj Alexis, el kell mennem. Van egy kis probléma. Castle, jössz?

- Persze. Köszi Alexis, hogy bejöttél és segítettél. Majd este beszélünk. Most rohannom kell.

- Rendben, sziasztok.

Mikor odaértek a parkba, azon a helyen, ahol pár órával előtte megtalálták a holttestet, most egy félőrült nő ült a földön.

- Ki ő? Mi van vele? – érdeklődött a nyomozó.

- Nem tudjuk, kicsoda és honnan jött. Nem hajlandó velünk szóba állni se – mondta az ott dolgozó egyik rendőr.

- Jó napot, Beckett nyomozó vagyok, NYPD. Maga mit csinál itt?

- Nem én tettem. Én nem vagyok gyilkos. Nem én tettem. – hajtogatta a nő.

- Mit nem maga tett? – kérdezte óvatosan Beckett. – Ismerte az áldozatot?

- Mondom, hogy nem én tettem! – ezzel előrántott egy pisztolyt a kabátja alól.

- Fegyver van nála! Castle, menj hátrébb! – utasította Beckett. – Maga meg dobja el a fegyvert!

- De hiszen nem én tettem. Nem én öltem meg. – hajtogatta továbbra is a nő.

- Dobja el a fegyvert! – ismételte Beckett. Ekkor már érzékelte a környezetében történteket. Hallotta, hogy egy autó megállt az úton és néhány ember a cserjésen keresztül a tetthelyhez igyekszik. Egy nő és egy férfi jelent meg Beckett-tel szemben. Ekkor a férfi megszólalt.

- Nyugalom, Diane. Tegye el a fegyvert. Senki nem fogja bántani. Mi már találkoztunk, emlékszik?

- De nem én tettem. – mondta Diane.

- Senki nem gondolja, hogy maga tette. Csak kérem, tegye le a fegyvert. – a nő ekkor letette a fegyvert a földre. Beckett óvatosan odament és elvette. Majd megkérdezte a férfit.

- Maguk meg kicsodák? És honnan ismerik ezt a nőt?

-  Dr. Temperance 'Bones' Brennan és Seeley Booth különleges ügynök az FBI-tól. Ez a nő, Diane Smith, pedig az egyik ügyünkhöz kapcsolódott, és most szökött meg a pszichiátriáról.

- Rendben, de akkor mit keres itt, a mi tetthelyünkön? – kérdezte Beckett.

- A férjét itt találták meg 2 éve. A nőt vádolták a gyilkossággal. Először minden nyom hozzá vezetett, csak később derült ki, hogy a férj mostohatestvére követte el a gyilkosságot, csak rá akarta kenni erre a nőre. Eddigre azonban szerencsétlen már megőrült.

- És hogy került hozzá a pisztoly?

- Azt nem tudjuk. Próbálja meg megkérdezni tőle, hátha érti a kérdést – javasolta Booth ügynök.

- Diane, hol találta a pisztolyt?

- Nem én tettem. Nem én lőttem le. – hajtogatta a nő.

- Elhiszem, Diane, hogy nem ön tette. De honnan szerezte a fegyvert?

Ekkor a nő ránézett Beckettre és ezt válaszolta – Egy férfi adta. Nem ismerem. – Beckett látott a nő szemében megcsillanni valamit, egy kis értelmet, de az a következő pillanatban már a múlté volt. Utána megint elkezdte mondani: - Nem én tettem.

- Többre nem hinném, hogy megyünk vele. Akkor vigyék vissza a pszichiátriára. És ha mondana még valamit, kérem, jelezzék nekem, hátha segít valamit.

- Ez csak természetes. Ha ad egy elérhetőséget, azonnal tudatni fogom. – mondta Bones.

- Beckett nyomozó vagyok és itt a névjegyem. Köszönöm. –  Booth és Bones felsegítette a nőt, elvitték a kocsihoz és már ott se voltak.

- Gyere Castle, itt már nincs több dolgunk. Menjünk vissza a kapitányságra.

Estig nem derült ki sok információ a férfiről, ezért Castle és Beckett is úgy döntött, hogy hazamennek.

- Ma átjössz? – kérdezte Castle.

- Neked nem kell haladnod a legújabb könyveddel? – érdeklődött Beckett.

- Kéne, de tudod, hogy szeretek halogatni.

- Menjél csak haza, írjál, mert Gina megint mérges lesz, és aztán meg engem fog hívogatni, hogy rugdossalak. Azt meg tudod, hogy nem szeretem.

- Rendben. Holnap találkozunk. – váltottak egy gyors csókot az épület előtt, majd mindketten az ellenkező irányba indultak el.

- Apa ébredj! Megjöttünk!

- Mit? – nyitotta ki a szemét a férfi.

- Mondom megjöttünk!

- Mi történt? – nézett körül a férfi egy pillanatra.

- Gondolom megint elaludtál. Mindig ezt csinálod, ha nem akarsz írni, inkább elkalandozol, majd a végén valami teljesen más dolgot csinálsz. És természetesen elfelejtetted a beígért vacsorát is.

- Ne haragudj, csak ez az ügy annyira furcsa. Semmit nem tudunk a fickóról, még a nevét sem. Én csak próbálok rájönni bármire, ami segíthet. Elfelejtettem a vacsorát is. De elviszlek titeket egy étterembe, rendben? – szabadkozott a férfi. Ám ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja. Beckett hívta.

- Castle. Rendben, mindjárt ott leszek. – Ne haragudj Alexis, úgy tűnik, van egy nyomunk. Nem halaszthatjuk el ezt a vacsorát?

- De, persze. Csak gondoltam, jó lenne, ha te és Pi végre jól kijönnétek. Pi tényleg igyekszik, de te már csak azért se akarod elfogadni őt. De mindegy, menj csak…

- Majd igyekszem, rendben? Ezt később megbeszéljük. Most mennem kell. Szeretlek – mondta bűnbánóan a férfi.

- Jól van, szia.

- Mit találtatok? – kérdezte Castle, amint odaért Beckett mellé. Ő éppen egy bár mellett várakozott.

- Betelefonált az áldozat felesége, hogy tegnap nem ért haza a férje, és elérni sem tudja. A neve Oliver Prince. Ebben a bárban dolgozott. A felesége, Ashley otthon volt a férfi eltűnésének éjszakáján, a férfi pedig dolgozott. Most bemegyünk a bárba, hátha a kollegái tudnak valamit az eltűnéséről. – tájékoztatta Beckett az írót.

A bárban nem voltak sokan. Annak ellenére, hogy szombat este volt, csak 1-2 párocska tartózkodott a helyiségben. Kedvenc nyomozópárosunk odament a pulthoz.

- Sziasztok. Mit adhatok? – kérdezte a pultos. Már első látásra is látszott, hogy valami nem tökéletes a srácon. Amint megszólalt, azonnal hallani lehetett, hogy homoszexuális.

- Egy whisky-t, tisztán. Nem, inkább mégsem. Add azt, ami a specialitásotok – tétovázott Castle.

Mikor a pultos elkészült, egy vérvörös italt tett le a férfi elé.

- Ez mi?

- A neve fülledt erotika! Ez a legnépszerűbb italunk! Csak idd meg! Meglátod, hamar hatni fog. – A csapos kacsintott egyet, és máris továbbment a pult másik végében integető pároshoz.

- Kérsz? – kínálta Beckettet. A nő nem bírta tovább, elnevette magát.

- Kiszórakoztad magad? – kérdezte, miután sikerült abbahagyni a nevetést. A férfi bólogatott.

- Tulajdonképpen hivatalos ügyben jöttünk. Kate Beckett nyomozó vagyok az NYPD-től. Az egyik kollegája iránt érdeklődnék. Itt dolgozik Oliver Prince? – kérdezte a nyomozónő, amikor visszatért a csapos.

- Igen, de ma szabadnapos. Miért, történt vele valami?

- Ami azt illeti, igen. Meggyilkolták. Tegnap dolgozott?

- Igen, itt volt. 11-ig voltunk nyitva, akkor én bezártam, elköszöntünk egymástól és utána már nem láttam.

- Nem vett észre rajta valami furcsát mostanában?

- Nem igazán. Vagyis de. Volt neki egy csinos kis barátnője. A neve Anna. Anna Lee. Itt lakik a bárral szemben.

- Köszönöm. Gyere Castle, elnézünk Annához.

- Finom volt az ital, cicamaci?

- Ööö… Én másik csapatban játszom – válaszolta gyorsan Castle.

- Hmm, nagy kár.

Anna az első kopogásra ajtót nyitott.

- Igen?

- Jó napot. Kate Beckett, NYPD, ő pedig Richard Castle. Maga Anna Lee? – kérdezte Beckett.

- Igen, én vagyok. Valami baj van?

- A barátját, Oliver Prince-t meggyilkolták tegnap éjjel.

- Istenem…

- Ön hol volt a múlt éjjel? – kérdezte a nyomozó.

- Egy barátommal találkoztam a közeli Starbucksban.

- Tud valamit arról, hogy ki tehette ezt Mr. Prince-szel?

- A felesége. A múlt héten tudomást szerzett a kapcsolatunkról. Eljött ide, és megfenyegetett, hogy hagyjam békén Olivert és vele együtt a házasságát is. Azt mondta, hogyha nem teszem, akkor valami értékest el fog venni tőlem. És elvette Olivert. Istenem… - a nő zokogásban tört ki.

- Köszönöm a segítségét, Ms. Lee. Viszontlátásra.

Beckett telefonált Espositonak és Ryannek, hogy nézzenek el Ashleyhez és kérdezzék ki. Egy órán belül visszaszóltak, hogy a nő bevallotta a gyilkosságot, és megtalálták nála a gyilkos fegyvert is.

- És mi van a papírral? – kérdezte Beckett.

- A kedvenc könyve ez a Csontváros, és az volt a célja a jellel, hogy a túlvilágon is csak őt szeresse. Kissé bolond a nő – felelte a telefonban Ryan.

- Rendben, köszi fiúk. Jók voltatok.

- Most, hogy lezártuk ezt az ügyet is, volna kedved egy családi vacsorához? – kérdezte Castle, mikor Kate letette a telefont. – Alexisnek megígértem, de tegnap elfelejtettem. Jó lenne, ha te is ott lennél. Egyedül nem fogom kibírni Pi-t. Ma este én leszek a szakács. És semmi gyümölcs. Majd Pi kap egy mangót, azzal ő jól lakik.

- Persze Castle, nagyon szívesen.  De ne legyél gonosz. Alexis őt választotta. Próbáld meg elfogadni. Ő is elfogadott engem. Lehet, nem fog sokáig tartani. De neki szüksége van arra, hogy támogasd. Ő az első komolyabb barátja. Próbáld meg elfogadni.

- De ha képtelen vagyok rá?

- Akkor ne utáld nyíltan. Ebből úgyis csak családi vita lesz. És ha a lányodnak választania kell közted és a szerelem között, hidd el, nem téged fog választani. Ne kényszerítsd bele egy ilyen helyzetbe, mert ebből csak te jössz ki rosszul.

- Mindig is tudtam, hogy okos nő vagy Katherine Beckett. Köszönöm, hogy itt vagy mellettem – mondta a férfi és megcsókolta a menyasszonyát. – Szeretlek.

- Én is szeretlek. – mondta Kate, miközben visszacsókolta a férfit.

Írta: Fekete Flóra