Egy hulla, egy könyv, két történet - floramarta

Egy hulla, egy könyv, két történet

Vajon lesz-e happy end?

- Na, végre itt van - gondolta Nikki. Már negyed órája várt rá. Amikor belépett, Nikki szíve megdobbant. Általában ilyen hatással van az emberre Jameson Rook. De Nikkinél nem ez játszott közre. Azóta vonzódott a férfihoz, mióta megjelent az őrsön. Nem sokkal utána egy őrületes, forró éjszakát töltöttek együtt. Eleinte magának sem vallotta be, hogy bejön neki Rook. Kotnyelesnek és elviselhetetlennek titulálta, így próbálta eltaszítani magától. Szerencsére sikertelenül. Mikor Rook randira hívta, habozott egy kicsit. Szerinte nem fér bele egy kapcsolat az életébe. Aztán mégis elfogadta, mert kíváncsi volt a férfira. És nem bánta meg a döntését.

- Helló. Bocsi a késésért, borzalmas dugó volt az Ötödik sugárúton.

- Nem gond. Végül is csak negyed órát vártam - válaszolt Nikki. - A lajhár hozzád képest kapkodó idegbeteg – korholta a nyomozónő. – Amúgy hogy vagy?

- Köszönöm kérdésedet, jól. És te?

- Ne is kérdezd, borzasztó hetem volt. Kissé kifáradtam és örülök, hogy holnap már péntek van. Utálom a papírmunkát. Sokkal jobban szeretek terepen dolgozni. Te mit csináltál a héten. Nem sokat láttunk a kapitányságon.

- Egy új cikken dolgozom, így kicsit el vagyok havazva. Akkor nem sok mindenről maradtam le.

- Tulajdonképpen nem. Bár néha jól esett volna a jelenléted, így nem lett volna olyan monoton a munka – csúszott ki a Nikki száján, de rögtön meg is bánta. Egy picit el is pirosodott.

- Tényleg? – kérdezte Rook, széles vigyorral. Kifejezetten élvezte a helyzetet.

…

- Richard, Drágám! Telefon!

- Köszi Anya, megyek. – Utálta, ha írás közben zavarták. Ilyenkor amúgy is rohant az idő, de ha megszakították, rögtön elfelejtett mindent. Emiatt kissé bosszús volt. Ez azonban menten elmúlt, amikor meglátta, ki a hívó.

- Castle… Rendben, indulok.

- Ki volt az?

- Beckett.

- Áh, újabb hulla? – kérdezte Martha.

- Igen, úgyhogy rohanok. Oh, szia Alexis. Később beszélünk. Vigyázz a Nagyira. Puszi.

- Ooké, szia Apa – válaszolt meghökkenve Alexis.

Mikor megérkezett a helyszínre, Beckett már ott várta.

- Helló Castle.

- Helló. Mit tudunk az áldozatról? – vágott a dolgok közepébe Castle.

- Egyelőre annyit, hogy valószínűleg jól átsütve szerette a húst – válaszolt Beckett.

- Ezt hogy érted?

- Csak utánad – és egy kézmozdulattal utat engedett az írónak.

A helyszín egy pékség volt, és a halottkémek a sütő körül ténykedtek. Mikor közelebb ment, akkor látta meg. Az illata olyan volt, mint a rothadt alma és az égett csirke keveréke, de azért látványnak sem volt utolsó a dolog.

- Ez meg mi? – kérdezte Castle.

- Úgy tűnik a gyilkosunknak kedve támadt egy kis éjjeli sütögetéshez. Lanie, tudunk már valamit?

- A személyazonosságáról még semmit. Annyira megégett, hogy ujjlenyomatról nem is álmodtam. Esetleg a fogai alapján, ahhoz viszont be kell vinnem a laborba. Még nem tudjuk, hogy amikor a sütőbe betették, már halott volt-e.

- Beckett, nézd!

- Mit találtál? – fordult oda Beckett. A szőrös kis állatka megmozdult, majd vakarózni kezdett.

- Castle! Honnan szerezted ezt? – hőkölt hátra Beckett.

- Ott találtam egy kosárban. Soha életemben nem láttam még ilyen állatot. Mi ez? Egy mókus vagy egy egér? Esetleg a kettő keveréke? – találgatott Castle.

- Dehogyis, hisz ez egy kis pele. Pontosabban nagy pele. Mert magának a fajnak ez a neve. A pelefélék csoportjába tartozik, ő a legnagyobb méretű közülük. – válaszolt a kérdésre Ryan.

Mindenki értelmetlen fejet vágott. Hogy tud Ryan ilyeneket?

- Jenny egy időben oda volt ezért az állatért és rengeteget mesélt róla. Ne nézzetek így rám!

- Haver, ez elég furcsa volt – veregette meg Ryan hátát Esposito.

- Oké, akkor most már tudjuk mi ez. A kérdés már csak az, hogy hogyan került egy pékségbe? – törte a fejét Beckett.

- Lehet, hogy az áldozaté. Vagy a tulajdonos házi kedvence. A kis házőrzője – poénkodott Castle.

- Remélem a nyomozás során kiderül. Most menjünk haza, mert fárasztó hetünk volt.

- Benne vagyok. Valaki előtte nem jön el velem egy körre? – kérdezte a többiek felé fordulva Castle.

A nyomozó válaszul elkerekedett szemmel nézett rá. Sosem hitte, hogy hallhat ilyet a szájából.

- Mármint nem úgy értettem. Egy sörre gondoltam, de hagyjuk. Túl fáradtak vagyunk már mindannyian. A legjobb lesz, ha tényleg hazamegyünk. Holnap találkozunk. Jó éjt!

- Rendben. Neked is jó éjt – válaszolt Beckett és kilépett a pékségből. Azzal a lendülettel leintett egy taxit és hazament.

Mikor Castle hazaért, már mindenki aludt. De őt csak nem hagyta nyugodni a legújabb Nikki Heat könyv félbehagyott fejezete. Mivel nem volt fáradt, leült az asztalához és elkezdett írni.

- Öhm – köszörülte meg torkát Nikki – igen. De evezzünk át más vizekre.

- Rendben. Szereted a pingvineket?

- Ez most hogy jön ide? – értetlenkedett a nyomozónő.

- Áteveztünk más vizekre. És kíváncsi vagyok, hogy állsz a pingvinekkel.

- Ki nem állhatom a pingvineket! Ez mondjuk kicsit erős, de olyan idiótán néznek ki a szmokingjukban. Mint a pincérek, nem?

- Én pont a szmokingjuk miatt bírom őket annyira. Szerintem jó fejek.

- Akkor ez a kapcsolat nem fog működni – ütötte el a dolgot egy viccel Nikki.

- Tölthetek még egy kis bort? – kérdezte a pincér és Nikkinek rögtön eszébe jutottak a pingvinek.

- Igen, kérünk még – válaszolta Rook.

Ám a pincér valószínűleg még kezdő volt, és amikor letette Nikki elé a poharát, egy gyors mozdulattal felborította és a pohár tartalma Nikki ruhájára borult.

- Jaj, elnézést, hölgyem, azonnal hozok valami ruhát, amivel feltörölheti – mondta riadtan a pincér, és elrohant.

- Segítsek?!

- Nem!

- Akkor mit csináljak?

- Menj el!

- Azzal segítek?

- Nem. 

- Akkor maradok.

- Kár volt bevállalnom ezt az estét. Egy ilyen hét után miből gondoltam, hogy jól fog sikerülni – dohogott magában Nikki.

- A legjobb lesz, ha hazakísérlek – ajánlotta fel Rook. Közben a pincér hozott egy szalvétát és Nikki elkezdte felitatni a ruháján a bort. Rook közben jelezte, hogy fizetne.

Mikor már a taxiban ültek, Nikki azon gondolkodott, hogy nem kellett volna annyira letromfolni Rookot. Hisz ő csak segíteni akart.

- Akarod, hogy segítsek valamiben?

- Mondjuk, kifizetheted a ruhatisztító számláját.

- Nem úgy értettem.

Ebben a pillanatban megérkeztek Nikki lakásához. Nikkiben elég bor volt ahhoz, hogy jól érezze magát és egy kicsit eltompítsa az agyát.

- Feljössz? – tette fel a kérdést, de utána egy kicsit meg is bánta. Nem akart könnyűvérűnek tűnni. Aztán eszébe jutott, hogy egyszer már megtörtént. Azóta is sokat gondolt arra az éjszakára.

- Nagyon szívesen – mosolyodott el Rook és kifizette a taxit.

Mikor felértek, Nikki úgy érezte, szüksége van még egy kis löketre az estéhez. Így elővette a szekrényből az ír whiskeyjét.

- Kérsz? – kínálta Rookot, miközben poharakat vett elő.

- Természetesen. Ha egy gyönyörű nő itallal kínál, el kell fogadnod.

Miközben whiskeyztek, egymást nézték. Van, amikor nem számítanak a szavak. Csak a tettek, és azok közül is csak azok, melyeket gondolkodás nélkül, határokat feszegetve tesz meg az ember. - gondolta Nikki és ezen felbuzdulva felállt. Rook is így tett, Nikki odalépett hozzá és szenvedélytől fűtve megcsókolta. Az írót kissé váratlanul érintette a dolog, de visszacsókolta a nyomozónőt. Azon találták magukat, hogy már az ágyon csókolóznak.

- Vedd le a ruháidat! – adta ki az utasítást Nikki és ezzel a lendülettel ő is elkezdte levenni borfoltos ruháját.

- Biztos ezt szeretnéd? – kérdezte Rook.

- Miért te nem?

- De, csak előtte még el szeretnék mondani valamit.

- Rook, ez most nem a szavak helye.

- Én szeretném, ha ezt tudnád.

- Majd később, jó.

- Nikki, én…

- Mondom, hogy később. Miért nem engedelmeskedsz a hatóságnak?

- Szeretlek. – Ez az. Végre kimondta, amit már régóta emésztett magában. Nikki arcán látszott a megdöbbenés. Aztán mosolygásba csapott át, és ki tudja mitől, az alkoholtól vagy az érzelmektől, de ezt válaszolta.

- Én is szeretlek.

- Hál istennek. Én már azt hitem, hogy elküldesz. Tudom, szerinted most nem fér bele egy kapcsolat az életedbe, de azért megpróbálhatnánk. Nem gondolod…

A mondatot már nem tudta befejezni, mivel Nikki olyan erővel és szenvedéllyel csókolta, hogy elfelejtette, mit akart mondani. Csak átadta magát az érzésnek és hagyta, hogy történjen, aminek történnie kellett.

…

Castle annyira belefeledkezett az írásba, hogy észre sem vette a reggel közeledtét. Hirtelen beszédfoszlányok ütötték meg a fülét:

- Nem tehette! – mondta Alexis sírásba forduló hangon.

- Ugyan miért ne tette volna meg? – kérdezte Martha.

- Mert...mert ő nem ilyen. – kétség sem fért hozzá, Alexis már sírt.

- Honnan tudod? – Martha sajnálta az unokáját. Már megint csalódnia kellet egy fiúban.

- Azt hittem, hogy ismerem! – fakadt ki Alexis újból.

- Talán tévedtél. – mondta békítően Martha.

Castle eközben kiment a nappaliba, ahol a lánya és az anyja épp akkor viharzott le a lépcsőn.

- Az nem lehet! – mondta Alexis. – Nem lehet, hogy ilyet tegyen velem. Hiszen én szeretem.

- Mi történt? – értetlenkedett Castle.

- Alexis ma reggel felment a Facebookra, megnézte Eric adatlapját és látott egy képet, amin Eric épp egy másik lányt csókol. A kép alá meg valami olyasmi volt írva, hogy ’jó volt a tegnap este, mikor ismételjük meg?’

- Ó, kicsim… - Castle védelmezően átfogta Alexist, aki erre hozzábújt és úgy sírt. Castle nem tudott semmi okosat mondani, inkább simogatta lánya hátát, és hagyta, hadd sírja ki magát.

Hirtelen megcsörrent a telefon. Castle agyán átfutott a gondolat, hogy fel kéne venni. Ám érezte, hogy a lányának most nagyobb szüksége van rá.

- Apa, nyugodtan vedd fel. Én már… - szipogott Alexis – jobban vagyok. Majd elrendezem a dolgot és kitalálok valamit. Biztos Beckett az, van valami újabb fejlemény.

- Biztos? Mert Beckett várhat.

- Persze, hogy biztos. Menj csak.

- Rendben – a telefonért nyúlt és beleszólt. – Á, Beckett! Ma is korán kezded a munkát… Rendben, megyek – és letette a telefont. – Beckett volt, Lanie talált valamit. Most megyek. – Az anyjához fordult, és a fülébe súgta. – Ne hagyd, hogy valami butaságot csináljon. Vigyázz rá. – Aztán Alexishez fordult. – Ha hazajöttem, számolj be, hogy mire jutottál. Szeretlek. Sziasztok.

Azzal elviharzott.

Mikor beért a kapitányságra, Beckett már várta. Castle hozta a szokásos kávét és azt nyújtotta a nyomozónőnek.

- Köszönöm

- Szívesen.

- Úgy festesz, mint egy kezdő múzeumőr. Mit csináltál te az éjszaka?

- Köszönöm! Te is jól nézel ki. A legújabb Nikki Heat regényen dolgoztam. Észre sem vettem, hogy kivilágosodott. Lanie mit talált?

- Nem tudta azonosítani a holttestet. Viszont hátul a nyakán talált tűnyomokat.

- Akkor megmérgezték, nem?

- Ezt már nem tudtuk kideríteni, mivel megjelent a CIA és elvitte a hullát. Azt mondták, hogy ez innentől az ő ügyük, és a rendőrségnek semmi beleszólása nincs.

- Rendben, akkor mi a következő lépés?

- Castle, nincs következő lépés. Gates rám parancsolt, hogy hagyjam az ügyet, különben felfüggeszt, vagy ami még rosszabb, kirúg. Tudod, nem ez lenne az első stiklim, és Gates nem Montgomery.

- Akkor ennyi? Nincs ügyünk? – értetlenkedett Castle.

- Attól tartok, hogy nincs. Ha gondolod, menj haza.

- Rendben, Alexist úgyis meg kell vigasztalnom.

- Miért, mi történt vele?

- A Facebookon látott egy képet, amin Eric épp egy másik lányt csókol.

- Szegény Alexis, akkor most eléggé maga alatt lehet.

- Ne is mondd. Úgy sírt szegény, nem lehetett megvigasztalni se. Ha téged csalnának meg, te mit tennél?

- Felkeresném a fiút és lelőném – válaszolta Beckett fapofával és Castle csak reménykedni mert, hogy nem gondolta komolyan.

- Hú, akkor ezt megjegyzem a jövőre való tekintettel – viccelődött Castle.

Beckett bosszúsan nézett a férfira.

- Most komolyan. Veled is biztosan megtörtént. Vagy nem?

- Nem. De ha meg is történt volna, biztos nem mondanám el neked. Alexist puszilom, és üzenem neki, hogy kitartás!

- Rendben. Szia.

Mikor Castle hazaért, Alexis búsan üldögélt a kanapén. Látszott rajta, hogy ki van sírva a szeme. Martha éppen teát készített.

- Szia Kicsim. Hogy vagy?

- Felhívott. Azt mondta, nagyon sajnálja. Túl sokat ivott. És hogy nem jelentett neki semmit. Kérdeztem, hogy lefeküdt-e vele. Azt mondta nem emlékszik. Én viszont nem tudok hinni neki. Mi van akkor, ha mindenre emlékszik, csak nem akarja bevallani? Én így már nem tudok neki hinni. Így azt mondtam neki, hogy vége. Szerinted jól tettem?

- Bizalom nélkül nincs kapcsolat. Hogy tudnál együtt lenni valakivel, akiben nem tudsz bízni? Egyfolytában azon agyalnál, hogy nem éppen ebben a pillanatban csal meg. Végül teljesen felőrülne téged, és engem is. Mert nem bírnám nézni, ahogy szenvedsz. Szerintem jól cselekedtél.

- Én is pontosan ezt mondtam neki – szólt közbe Martha. – Egy fiú sem ér meg annyit, hogy búslakodjunk miatta. Majd jön egy másik, nem kell aggódni.

- Igazán, Apu? Örülök, hogy te is így gondolod. Mi van az üggyel?

- Semmi. A CIA közbelépett és elvitte a hullát. A rendőrséget meg letiltotta az ügyről – mondta bosszúsan Castle.

- És akkor most mit csináltok? Beckett biztos nem hagyja annyiban a dolgot.

- Sajnos kénytelen. Gates megtiltotta neki, és ha mégis nyomozna, felfüggesztené. Amúgy puszil téged és üzeni, hogy kitartás!

- Milyen kedves. Én is puszilom őt.

- Rendben, megmondom neki. Most viszont dolgoznom kéne egy kicsit. Még be kéne fejeznem a fejezetet.

- Rendben Apu, jó munkát.

- Köszi Kicsim.

Miközben várta, hogy bekapcsoljon a gép, írt egy rövid sms-t Beckettnek, amiben ez állt: Alexis szakított a fiúval. Ő azt mondja, részeg volt és nem jelentett semmit. Alexis nem tud benne megbízni. Gondoltam megírom. Szép napot!

Mikor Nikki felébredt, érezte, hogy fáj a feje. Ekkor valami megmozdult mellette. És megrohanták az emlékek. Az étterem, a pincér és a kiöntött bor, Rook segítőkészsége, a whiskey, Rook csókjai, Rook teste, ahogy az ő testével szinte egybeforr. A férfi vallomása, az ő vallomása. Úristen, mit művelt. Nem ihatott ennyit, hogy ilyet mondjon. Ekkor nyögött egy kicsit.

- Ébren vagy? – hallotta a suttogó hangot.

- Igen. Te mióta vagy fenn?

- Nem olyan rég. Miközben aludtál figyeltelek. Édesen alszol. És az estén gondolkoztam. Én tényleg komolyan gondoltam, amit mondtam.

- Hány óra? – kérdezte Nikki miközben elnyomott egy ásítást.

- Fél hét múlt.

- Ideje lesz felkelni.

- Várj még egy picit. Hallottad, amit az előbb mondtam?

- Melyik részét? Hogy édesen alszom vagy hogy komolyan gondoltad, amit tegnap mondtál?

- Az utóbbit. Akkor hallottad. És mit szólsz hozzá? Adnál nekem egy esélyt?

- Rook, nem tudom. Egy részemnek nagyon is ínyére való a dolog. Bizonyosan ez a szívem. Az eszem viszont azt mondja, hogy ebből nem sülhet ki jó dolog. Nem tudom, melyikre hallgassak.

- Nem kell mindig az észre hallgatni. Hallgass a szívedre. Ha mindig az eszedre hallgatsz, olyan lehetőségeket mulasztasz el az életedben, amit majd idős korodban bánni fogsz. Kérlek, adj egy esélyt nekem. Kettőnknek. És ha nem működik a dolog, akkor véget vetünk neki. Az is lehet, hogy működni fog. Rendben?

- Rendben. Adok neked egy esélyt, Jameson Rook. De ha összetöröd a szívemet, esküszöm, hogy lelőlek.

- Rendben – vigyorodott el Rook, és megcsókolta a szeretett nőt.

- Na, kérsz reggelit?

- Igen. De ragaszkodom hozzá, hogy én készítsem el.

- Azt hiszem, jól megleszünk mi ketten – mondta Nikki és rámosolygott a férfire.

Mindketten úgy érezték, hogy valami új kezdődött most. Nem bánták. Hiszen mindketten boldogok voltak, élvezték a másik társaságát.

- Egy kikötésem azért lenne – mondta Nikki. – Raley és Ochoa ne tudjon róla. Legalábbis egyelőre. Nem akarom, hogy én legyek a fő beszédtéma. Pontosabban mi – mosolyodott el a nyomozónő.

- Benne vagyok. Ráérünk később is elmondani nekik. Ha már biztosabb a dolog.

A férfi felkelt, hogy elkészítse a reggelit. Örült, hogy megmutathatja a főzéstudományát. Úgy érezte, végre mindene megvan. Biztos anyagi háttér, a szeretett nő és ez jó is volt így. Nikki mosolyogva követte a férfit a konyhába. Örült, hogy minden jól alakult. Nem tudta, de neki is ugyanaz járt a fejében, mint az írónak. Most az egyszer nem gondolt a jövőre, csak élvezte a jelent.

Mindig, minden változik - Borka

Mikor Castle a helyszínre ért, Beckett már várta.

-  Figyelmeztetlek, hogy nem szép látvány. Remélem, hogy ettél, mert ezek után már biztosan nem fogsz.

- Ilyen szörnyű lenne? – Beléptek a szalag mögé, majd a sikátor végén lévő kis ajtón. A hely hangulatos volt egykor, most viszont mindent ellepett a por és a hamu. Abba a helyiségbe mentek, ami valaha a konyha volt. A sütőben egy frissen sült ember maradványát találták, amin Lanie már dolgozott.

- Hé Lanie, lehet már tudni valamit az áldozatunkról?

- Csak annyit mondhatok, nő volt. – Castle közelebb lépett, hogy jól szemügyre vehesse, de a bűz megcsapta orrát.

- Hűűű, biztosan volt hozzá valami köret…- legyezett az orra előtt. – Óó, ebből lehetne egy jó kis horror sztori. Van egy vendéglő, egy nem túl ismert helyen, mégis mindenki elmegy, csak azért, hogy kipróbálja. Különleges húsételeket szolgálnak fel, ínycsiklandó fűzerezéssel, egzotikus zöldségekből és gyümölcsökből készült körettel, de… Azt senki nem tudja, hogy mindez emberből készül, mindaddig, míg valaki talál egy…

- Oké, Castle, elég volt. Azt hiszem, át kell gondolnom, hogy eszek- e még húst a hátralevő életemben. Hé, Ryan! Találtatok már valamit, amin elindulhatunk?

- Esposito épp most kérdezi ki a csöveseket, akik pár száz méterrel arrébb aludtak. A helyszínelők találtak néhány lábnyomot, de a tűz tönkretett szinte minden bizonyítékot.

- Rendben, köszi. Lanie, ha bevittük a laborba, tudsz majd többet mondani?

- Remélem. Majd értesítelek.

- Köszönöm.

- Addig? – kérdezte Castle.

- Szerintem nyugodtan menj haza. Gondolom, úgyis van valami más dolgod. Én elintézem a papírmunkát.

- Papírmunkát? Még meg sem oldottuk az ügyet.

- Tudom, de még maradt egy pár akta, amit muszáj lenne leadnom. Találkozunk később. – Castle végignézte, ahogy Kate beszáll a kocsiba és elhajt. Érezte, hogy mindez csak kifogás. Tudta, hogy tennie kell valamit, különben Kate annyira eltávolodik tőle, hogy talán már esélye sem marad. Kicsit szomorúan lépett be az ajtón, kulcsait a kis asztalra dobta és lehuppant a kanapéra. Már épp dőlt volna el, mikor az egyik párna leesett, megmutatva a mögötte rejtőző idegent. A szőrös kis állatka megmozdult, majd vakarózni kezdett. Castle felkiáltott, mire Alexis és Martha is a nappaliba rohantak.

-  Mi történt?- kérdezte Martha.

- Jajj, apa, vigyázz! Még összenyomod! – vette ölbe Alexis a kis szőrgombócot.

- Alexis, honnan szerezted ezt?? Milyen szörnyeteg ez egyáltalán?

- Lexer nem egy szörnyeteg. Ő egy koboldmaki, akit örökbe fogadtam az állatkertből.

- Lexer?

- Igen, az én és a te nevedből. Hát nem aranyos? – mutatta apja felé a hatalmas szemekkel megáldott apró állatkát, majd megfordult és felment a lépcsőn. Castle még utána kiabált:

- Nem csinálhatod! Ugye tudod, hogy nem tarthatod meg? Nem tehette!- fordult kétségbeesetten anyja felé.

-  Ugyan miért ne tette volna meg?

- Mert....mert ő nem ilyen. Nem is tudja, hogyan kell egy ilyen állatot nevelni.

- Honnan tudod?

- Azt hittem, hogy ismerem! Hisz ő a lányom… Azt hittem, mindent meg tudunk beszélni…

- Talán tévedtél.

- Az nem lehet! Alexis eddig mindig mindent elmondott…

- Richard, kedvesem. El kell fogadnod, hogy kezd felnőni. Megtanul felelősséget vállalni. És gondolj csak bele: jobb lett volna, ha mondjuk, egy pingvint hoz haza, amit a fürdőkádban tart??

-  Ki nem állhatom a pingvineket! –morogta.

- Látod? Lexer igazán nem fog zavarni téged. – lapolgatta meg fia kezét. – De hagy mondjak valamit. Ne rajta töltsd ki a mérged. Jól gondolom, hogy Beckett miatt vagy rosszkedvű?

- Csak egy pillanat. – mondta Castle, majd felvette a telefont. – Ez gyors volt. Igen, indulok. Ne haragudj anya, de most mennem kell. Van egy nyom, amin elindulhatunk.

- Csak a telefon mentett meg.

Mialatt Castle és Beckett elmentek, hogy behozzák azt a férfit, aki állítólag látta, hogy egy furgon hajt be a sikátorba, az alatt Lanie igyekezett minden fellelhető nyomot rögzíteni az áldozaton. Nem volt segítségére, hogy Esposito ott lábatlankodott körülötte.

- Javi, az isten szerelmére! Ne járkálj már fel-alá, mert elszédülök! Nincs valami dolgod?

- Nincs. De szívesen segítek, ha tudok. Segítsek?

- Nem!

- Akkor mit csináljak?  

 - Menj el!

- Azzal segítek?

- Nem. 

- Akkor maradok.

- Javi! – csapta le a csipeszt az asztalra. – Mégis mit akarsz?

- Beszélni veled. Kettőnkről.

- Nem gondolod, hogy erről nem most kéne beszélnünk? Itt fekszik egy hulla az asztalon!

- Semmi gond, ő már úgysem hall semmit. De ha rajtad múlik, akkor soha nem fogunk rólunk beszélni. Mindig találsz valami kifogást. Csak annyit kérek, hallgass meg. Adj 10 percet, hogy elmondjam, amit szeretnék, aztán ha úgy akarod, elmegyek és békén hagylak.

- Ne most Javi. Megígérem, hogy beszélünk, csak ne most. Koncentrálnom kéne erre itt – bökött a hulla maradványaira – mert konkrétan még semmit nem tudok felmutatni.

- Akkor meg mit számít már az a 10 perc? Mitől félsz ennyire? Csak annyit kell mondanod, hogy akarod, vagy nem. Ennyi.

- Javi, ez nem ilyen egyszerű, ezt te is tudod. Szánjunk egy kicsivel több időt rá, hogy normálisan meg tudjuk beszélni. Ha vége az ügynek.

- Amint vége az ügynek. És nincs kifogás.

- Rendben. – zárta le Lanie, épp mielőtt Beckett belépett az ajtón, felváltva Javit.  A nyomozó utánanézett, majd kérdőn Lanie-re.

- Ez meg mi volt?

- Semmi. Miért minek nézett ki? Sajnos korán jöttél. Még semmi újat nem tudok mondani. – mondta mindvégig az áldozaton babrálva.

- Lanie! Mi történt? Megint veszekedtetek?

- Mi legalább veszekszünk, édesem. – nézett barátnőjére. – Nem úgy, mint egyesek.

- Oké, már bánom, hogy megkérdeztem.

- Miért nem beszélsz vele?

- Pontosan azért, amiért te sem.

- Oké, kvittek vagyunk. Hogy halad az ügy?

- A pasas, akit behoztunk, csak a furgont látta. A rendszámból csak két betűt jegyzett meg, de nem tudja a sorrendet, a típusát nem ismerte fel. A színe vagy sötétkék, vagy fekete. Elmondása szerint.

- Hű, nagy segítség volt akkor.

- Az. Ryan most próbálja kideríteni, hogy kinek a nevén van olyan, vagy ahhoz hasonló kocsi. Megyek, hátha találunk valamit.

- Ahhamm.

- Beckett, jó hogy jössz! Most kaptuk a bejelentést, hogy egy sötétzöld furgon parkol napok óta, elhagyatottan az út szélén a 62. és a 48-as sarkán. Talán szerencsénk lesz. – mondta Espo.

- Szuper. Castle, induljunk!

Bár a furgont átfestették, a rendszámtáblát lecserélték, arra már valamiért nem igazán figyeltek, hogy a kocsi belsejét is kitakarítsák. A furgon hátulja tele volt vérrel, és miután átfésülték különböző ujjlenyomatokat is találtak. Ryan és Esposito lefuttatták az adatbázisban, ami egy találatot jelzett.

- Hű, egy női gyanúsított! – kiáltott fel Castle.

- Még nem biztos, hogy ő volt. Hozzuk be, és derítsük ki.

Időközben a vérvizsgálat eredményei is megérkeztek, ami egyezést mutatott az áldozat DNS-ével, valamit egy ismeretlen személyével. Innentől az ügy egész hamar megoldódott. A nő élete végéig börtönbe kerül.

Castle hazaérve lányát a kanapén összekuporodva találta. Csak miután közelebb ment látta, hogy karjában ott fekszik Lexer. Alexis békésen aludt, Castle pedig valami oknál fogva késztetést érzett, hogy megsimogassa a kis állatkát.

-  Ugye milyen puha a szőre? – nyitotta ki a lány a szemét. 

- Tényleg az. Sajnálom, hogy kiabáltam. Én csak… miért nem kérdeztél meg?

- Mert nemet mondtál volna.

- Igaz, de csak is miattad. De talán jól is tetted.

- Miért mondod ezt?

- Ráébresztett dolgokra.

- Mint például?

- Hogy milyen okos kislányom van. Felelősségteljes. És nem mellesleg már nem is olyan kicsi. Valamint….

- Hm?

- Arra, hogy nem leszel mindig velem. Lassan kirepülsz, és nem akarok egyedül maradni.

- Apa, te sosem leszel egyedül! Én még akkor is a kislányod leszek, ha már nem fogok itt lakni!

- Gyere ide! – szorosan megölelte a lányát.

- Na és milyen volt ez az ügy?

- Hmm. Nos, a hulla… Az illata olyan volt, mint a rothadt alma és az égett csirke keveréke, de azért látványnak sem volt utolsó a dolog.

- Jó ég, ez brutálisnak hangzik. Mit csináltak vele?

- Megsütötték.

- Fúj. És a gyilkos? Hogy kaptátok el?

- Hát nem volt valami okos. Miután megsütötte a nőt, felgyújtotta a helyet. Aztán az autót, amivel a hullát szállította, átfestette ugyan, de kitakarítani már nem volt gyomra. Így az ott talált nyomok könnyen célba vezettek. Bevittük az őrsre, ahol aztán mindent bevallott. Féltékenységből ölt. A barátja egyszer – kétszer beszélt ezzel a nővel, mint végül kiderült, a nő szervezte a titokban tartott leánykérés partit. Szóval most már biztosan elmarad. Miért nem mész fel a szobádba aludni?

- Most már megyek, csak meg akartalak várni. Gyere Lexer. – vette fel a kis jószágot, ami úgy markolta a lány ruháját, mintha az élete múlna rajta. -  Jó éjt apa! – nyomott egy puszit apja arcára.

- Jó éjt! - Castle megvárta még a lánya felér a szobájába, majd a kulcsáért nyúlt, leakasztotta kabátját a fogasról és kilépett az ajtón.

*

-  Hé, Lanie! Azt mondtad beszélünk. Vége az ügynek.

- Menjünk.

- Szeretném, ha tudnád, hogy ez nem azért van, mert nem szeretlek. – mondta Lanie már a kanapén ülve, a borába bámulva. – Szeretlek Javi, de… ez így nem fog működni. Folyton csak veszekszünk, nem tudunk normálisan megbeszélni semmit.

- Most egész jól megy. – a nő elgondolkodva nézett rá. – Csak próbáljuk meg még egyszer.

- Nem, Javi. Nem akarom. Szeretlek, és épp ezért úgy gondolom, hogy sokkal jobbat teszek azzal, ha elengedlek.

- És mi lesz ezután? Hogy fogunk így együtt dolgozni?

- Ez eddig is ment. És nem vagyunk ötévesek.

- Nem értelek. – csóválta a fejét Esposito. – Nem értem a női logikát. Szeretsz, de mégsem akarsz velem lenni. Miért bonyolítjátok túl a dolgokat?

- Azt hiszem, így talán könnyebb elviselni. Ha nem így lenne, talán mind megőrülnénk. És ki akarna még ennél is őrültebb nőkkel kezdeni?

- Szóval akkor vége. Mindennek vége…vége a reményteljes várakozásnak, vége a szinte nem létező kapcsolatunknak…

- Azért nincs mindennek vége. Mi még mindig itt vagyunk. Ha nem akarsz hazamenni, alhatsz a kanapén. Vagy a fürdőkádban.

- Nem lehetne, hogy most, utoljára az ágyadban aludjak? – kérdezte Esposito közelebb húzva magához Lanie-t.

                                                                    *

Castle sokáig csak az ajtó előtt állt, majd végre rászánta magát és bekopogott. Mozdulatlanul várta, míg kinyílik az ajtó. Kate pizsamában nyitott ajtót és meglepődve, kicsit magasabb hangon szólalt meg, mint szeretett volna.

- Castle?! Mit keresel itt ? Úgy festesz, mint egy kezdő múzeumőr.

- Köszönöm! Te is jól nézel ki. Bejöhetek? – Kate-nek feltűnt, hogy Castle nagyon komoly.

- Valami baj van?

- Nem, dehogy. Csak szeretnék beszélni veled.

- Ez most komolynak hangzott.

- Hát, talán az is… tudod nem könnyű... de..öhm, képzeld Alexis hazahozott egy koboldmakit az állatkertből...- mosolygott Castle. – Kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy velünk fog élni. Alexis Lexer-nek nevezte el. Összefésülte a kettőnk nevét. Aranyos, nem?

- De most nem azért jöttél, hogy ezt elmondd, ugye?

- Nem. Valóban nem. Én...tudod...van úgy, hogy az ember...szóval sokat gondolkoztam, és …az, hogy Alexis nem beszélte meg velem ezt a háziállat dolgot, ráébresztett dolgokra. Szóval csak…

- Rajta Castle, mondd már!  A lajhár hozzád képest kapkodó idegbeteg! A lényeg?? - Perceknek tűnő ideig csak némán bámultuk egymást.

Van, amikor nem számítanak a szavak. Csak a tettek, és azok közül is csak azok, melyeket gondolkodás nélkül, határokat feszegetve tesz meg az ember. - gondolta Castle és megcsókolta Kate-et. 

- Szeretlek.

A nyomozó válaszul elkerekedett szemmel nézett rá. Sosem hitte, hogy hallhat ilyet a szájából.

Új kezdet - blankaveronika

Alexis megérkezett a tetthelyre. Ez volt a sokadik áldozat, amit önállóan bíztak rá. Miközben gyakorlottan felhúzta a műtőskesztyűt, visszagondolt a régi szép időkre, mikor még Lanie- vel közösen csinálták ezt New Yorkban. Akkor még nem gondolta, hogy valóban ez lesz a hivatása. Nem hiába, az apja hatással van mindenkinek az életére.
Az egyik rendőrnyomozó mosolyogva eléállt.
-A chicagoi rendőrség felajánlja szolgálatát, hölgyem.

-Danny, ez egy tetthely. Épp egy hullához igyekszem. Több részvétet!
-Igenis! Odakísérlek a helyszínelőkhöz.
-Kösz.
Alexis már látott egy-két csúnya esetet, de ahogy közeledtek a sikátorhoz, érezte, hogy ez más lesz. Amint odaértek, a helyszínelők készségesen felemelték a fehér lepedőt az összeroncsolódott testről. Az illata olyan volt, mint a rothadt alma és az égett csirke keveréke, de azért látványnak sem volt utolsó a dolog. Az áldozat körül rengeteg volt a vér. Az arca a felismerhetetlenségig megégett, de a test többi része viszonylag ép volt. Attól eltekintve, hogy a végtagjai hiányoztak.

-Kicsit szétesettnek tűnik a fickó- törte meg a csendet Alexis. Tudta, hogy az ilyen súlyos esetekben csak a gyilkosságiak morbid humora segíthet. Máskülönben elveszítenék a józan ítélőképességüket.

-Mit tudsz mondani?- kérdezte Danny.
-Meg kell néznem közelebbről. Kim mikor ér ide?
-Negyed órán belül itt lesz.
-Addigra megleszek.
-Valamit azért segíthetnél a helyszínelőknek.
-Nézd, így ránézésre annyit tudok mondani, hogy először feldarabolták, majd, hogy ne lehessen felismerni, felgyújtották a fejét. Hogy azt hogyan csinálták, hogy csak a feje égett el, még nem tudom. Viszont kellenének a végtagok, hogy ujjlenyomat alapján azonosítani tudjuk.
-Oké fiúk, akkor két kezet meg két lábat keresünk. Utcán, kukában, csatornarendszerben, akárhol. Gyerünk!
Alexis felsóhajtott. Mit nem adna most azért, ha beszélhetne Lanie-vel, vagy Kate-tel! A sóhajra Danny visszanézett.
-Jól vagy, Alexis?
-Igen, igen. Csak Így nézve kicsit elképzelhetetlen, hogy ez egykor ember volt.
-Mondd, mi visz rá egy gyönyörű fiatal nőt, hogy halottkém legyen?
-Kijártam az orvosit, de túl sok kíváncsiságot örököltem apámtól, hogy megelégedjek pár műtéttel.

-Apád miatt még dolgoznod sem kéne!
-Épp apám miatt dolgozom.
-Ennyi szörnyűség között?

-Danny, ne akarj megvédeni. Nagykislány vagyok. És minél előbb állok neki a munkának, annál előbb tudjátok elkapni a szemetet, aki ezt tette egy emberrel.

-Már megint min megy a vita?

Kim nyomozó magas volt, hosszú fekete haja a háta közepéig ért. Fekete sportcipőt, szűk famert és egy fehér atlétát viselt. Csak sportosan! Ez volt a jelszava. Sok mindenben hasonlított Kate-hez, de ugyanennyiben különbözött is tőle. Alexis mindenesetre jóban volt vele.

-Danny megint túlaggódja magát.

-Á, szóval csak a szokásos. Mink van?- nézett komolyan Alexisre.

-30 év körüli fehér férfi. Végtagok nélkül, égett fejjel.
Kim kicsit megborzongott.

-A halál oka?

-Fulladás.

-Tessék?

-Jól hallottad. Fulladás. A áldozatot egy drótkötéllel megfojtották, széttrancsírozták majd égették. Látod a nyomokat a nyakán?

-Aham. Milyen eszközzel hajthatták végre a…végtagok eltávolítását?

-Egy bozótvágóval- jött közelebb Danny.- A fiúk épp most találtak egy véres bozótvágót két utcával arrébb egy kukában.

-És a többi testrész?

-Semmi nyomuk.

-És mi van az égéssel?

-Ó, találtunk egy lángszórót is, úgyhogy probléma megoldva.
-Azért a helyszínelők alaposan kutassanak át itt minden négyzetcentimétert. A…maradványokat beszállíttatom a laborba és megnézem, találok-e rajta valami ujjlenyomatot, idegen hajszálat.
-Köszönöm, Alexis.
-Ha van valami, azonnal hívlak, Kim.
-Na, mi van Danny, most nem is duzzogsz, hogy miért nem téged hív?- kérdezte Kim, és gyanakodva méregette először Dannyt, majd Alexist.

Danny titokzatosan mosolygott. Alexis egy év után végre beadta a derekát és hozzá jön vacsorázni. Alexis viszont nem nézett Kimre.
-Mit titkoltok srácok?

-Még semmit- válaszolta végül egy kacsintás keretében Alexis.
Kim meglepetten nézett rá, de Alexis intett és már ott sem volt.

*

Délben fullasztó hőség ereszkedett Chicagora. Alexis ebből nem érzékelt semmit. A dupla légkondicionálóval felszerelt laborban, a műtősasztal mellett ellenőrzött le egy hajszálat. Ahogy a számítógép harmadszorra is ugyan azt az eredményt dobta ki, már tárcsázta Kimet.

-Kim, híreim vannak. Lehet, hogy nem fogsz neki örülni, de jobb ha lejössz és megnézed.
-Az csak jó, ha találtál valamit. Eddig nem találtak semmit a bozótvágón meg a lángszórón. Rögtön ott vagyok.

-Nos, mit tudsz mondani?
-Először is, a haj maradványaiból a tizedik próbálkozásra sikerült használható DNS-t kerítenem, így azonosítani tudtam az áldozatot. Bizonyos Evan Smith, 32 éves, könyvelő. A többit átküldtem. Most jön az érdekesebb rész. Találtam egy idegen hajszálat a nyakon lévő sebben. Lefuttattam, és az áldozat testvéréé, Mila Smith-é.
-És?
-A nő hét éve halott.
-Aham. Így már tényleg érdekes.
Kimnek megcsörrent a telefonja.
-Igen Danny?
-Találtunk egy részleges feliratot a lángszórón. Útban vagyok a boltba kideríteni, hogy ki vásárolt az elmúlt hónapban ilyen cuccot. Meg utánanézek a bozótvágónak is.

-Okos fiú! Amúgy az áldozatunk Evan Smith, 32 éves könyvelő. Most megyek az irodába kideríteni, mit tudunk róla.
-Alexis gyorsan dolgozik.
-Mint mindig. Jó munkát!
Kim Alexishez fordult.
-Hogy bírod, hogy mindig rádakaszkodik?

-És te hogy bírod, hogy folyamatosan vele kell dolgoznod?

-Nálad a pont. Holnapig meg kell oldanunk az ügyet. Ma este egy koktél? Lazítsunk!
-Ma nem fog menni. És ha lezártuk az ügyet úgyis jobban fog esni. Legyen holnap.
-Ahogy akarod- mondta Kim, de észrevette Alexis túl gyors válaszát. Itt készül valami.

*

A kiadós fürdő után egy szál törülközőben állt a tükör előtt. Alexis elbizonytalanodott, mint oly sokszor az elmúlt fél évben. A telefonjáért nyúlt és tárcsázta a számot. Kate a harmadik csengésre vette fel.
-Hello Alexis! Mi újság?- Beckett vidámnak tűnt.
-Kate. Tanácsra lenne szükségem.
-Persze, mondd csak.
-A nyomozók mennyire hasonlítanak az írókhoz? Sokszor találnak ki kamu-történeteket?

-Nem. A nyomozók inkább a tényekre szorítkoznak.
-És lehet hinni nekik? Mármint ugye te eléggé kételkedtél apában és…
-Várjunk csak. Most arra vagy kíváncsi, hogy Castle hogy fűzött meg engem?

-Nem. Fordítva.
-Hogy én…ahha! Alexis Castle. Ki van ott a chicagoi őrsön? De mindegy is. Csak apád meg ne tudja. Amúgy is már helyet keres neked New Yorkban. Alig bírom leállítani. Hát, kislány, az a helyzet, hogy a nyomozók elcsábításában Lanie-nek van nagyobb gyakorlata. Én úgy látszik az írókat kedvelem jobban.
-Köszi.
-Hé, ettől függetlenül mesélhetnél.
-Csak egy név. Danny Caputo.

-Óóó! Kim társa végre meggyőzött? Mivel?
-Csak egy vacsora és békén hagy.
-Kíváncsian várom a fejleményeket. És megpróbálom minél jobban visszafogni Castle-t.

-Végre valaki, akire hallgat!
Mindketten nevettek.
-És milyen az új ügyed?
-Kemény, de egyelőre elbírunk vele.
-Jól haladsz! Büszke vagyok rád.
-Köszönöm, Kate.
-Szívesen.

*

Alexis a megbeszélt idő után három perccel kopogott Danny lakásának ajtaján. A lakás csendes volt. A lány várt fél percet mielőtt újra kopogott volna.
-Danny, én vagyok!
Hangját a zúgó lift nyomta el. Az emeleten megállt és a csapzott Danny szállt ki belőle egy csokor rózsával a kezében.

- Úgy festesz, mint egy kezdő múzeumőr, miután ellopták a leghíresebb festményt és megpróbálta visszaszerezni.

- Köszönöm! Te is jól nézel ki. Ne haragudj. Egészen idáig gyanúsítottakat hallgattam ki, és nem ment könnyen. De semmi ok az aggodalomra. Egy röpke óra múlva minden a legtökéletesebb lesz. Negyed órát kérek tőled, míg rendbe hozom magam- mondta, míg szélesre tárta az ajtót.
-Csak nyugodtan.
-Ülj le, érezd magad otthon.

Danny berontott a szobájába, összekapkodta a szükséges öltözéket, majd berontott a fürdőbe. És amire mindeközben gondolt: „Basszus, basszus, basszus!”

Alexis, miután megbizonyosodott arról, hogy Danny el lesz egy darabig a fürdőben, fölállt és szemrevételezte a nyomozó lakását. A nappaliban letisztult, modern bútorok, és ahogy az egész lakásban, itt is a fekete, a fehér, és a zöld szín dominált. Az egyik oldalt fal helyett ablakok voltak, melyek a városra néztek. Az ezekkel szemközti falon polcok voltak. Az egyiken könyvek, Alexis hosszasan tanulmányozta a science-fiction gyűjteményt és láthatólag elégedett volt vele. A másik polcon képek sorakoztak. A nővére, a szülei, ő és az unokahúga. Egyik sem beállított kép volt. Szereti a spontaneitást- gondolta Alexis. Akkor gyerünk!

Elindult a konyhába. Közben megállt a fürdőszoba ajtajánál. Hallotta, ahogy zubog a tusolóból a víz.

-Amilyen elgyötört volt, még van legalább tíz percem. Lássuk, mit találok.
Kinyitotta a hűtőt és látta, hogy Danny alaposan előkészült a mai estére. Fogta a hozzávalókat és a maga módján kezdett hozzá a vacsora elkészítésének. A fehérbor pedig különösen jól esett.

Mikor Danny ünnepélyes öltözetben kilépett a fürdőszobából, érezte a sülő hús illatát. A konyha felé vette az irányt, ahol már kész volt az előétel.
-Héé, kicsilány, mit csinálsz? Én hívtalak meg. Neked most királynői kiszolgálásban kéne részesülnöd és nem a konyhában dolgoznod! Minden amiatt a hülye feldarabolt ember miatt van!
-Nyugi, Danny. Elszórakoztattam magam. A menü görög saláta, szecsuáni csirke és a tortád. Remélem szereted.
-Istennő vagy. Megterítek és máris visszaváltunk normál kerékvágásba.

Az asztalnál ültek gyertyafényben, mikor Alexisnek eszébe jutottak az emlékek a polcon. A harmadik polcon lévő plüsspingvin nem hagyta nyugodni.

-Mondd, mi van a pingvinekkel?

-Mikkel?

-A pingvinekkel. A polcodon láttam egyet. Ki nem állhatom a pingvineket!

-Hogyhogy?

-Te sem olvastál még Anita Blake-ről, mi? Laurell K. Hamilton, Anita Blake sorozat, második kötet. Anita imádja a pingvineket, gyűjti az ilyen plüssöket. Két zombi megtámadja, vér fröcsög két pingvinre, tönkremennek. Ez volt az a pont, mikor azt mondtam, elég a pingvinekből.

-Egy könyv miatt?

-Nem lényeg. Te hogy állsz velük?

-Jól. Mármint nem vagyok oda értük, csak elfogadom, hogy vannak. Azt a plüsst egyébként az unokahúgomtól kaptam, hogy ne legyek egyedül.
Alexis szemei előtt megelevenedett a kép, ahogy a magas, deltás, felelősségteljes nyomozó, pisztolytáskával az oldalán mosolyogva átveszi a pingvint a törékeny kislánytól. Elmosolyodott.

-Mit mosolyogsz?- kérdezte majdnem nevetve Danny- Nem hiszed el, hogy én is lehetek magányos?
A kérdésből kicsapó komolyság szíven ütötte Alexist.

-Csak, olyan magányos farkasnak tűnsz. Persze attól még neked is van szíved. Mit szólsz egy tequilához?

A nyomozó válaszul elkerekedett szemmel nézett rá. Sosem hitte, hogy hallhat ilyet a szájából.

-Nos?

-Tequilát mondtál? Itt és most?

-Miért ne?

-Hozom.

Az első kortynál Alexis fintorgott, és rájött, hogy ez most nagyon nem jó ötlet.

-Baj van?- kérdezte rögtön Danny, aki a lány minden rezdülését figyelte.
-Nem szoktam így viselkedni…
-Hogy?
Van, amikor nem számítanak a szavak. Csak a tettek, és azok közül is csak azok, melyeket gondolkodás nélkül, határokat feszegetve tesz meg az ember. – gondolt vissza apja egyik idézetére Alexis, mégis inkább visszafogta magát.

-Vacsorát főzök egy idegen lakásban…iszom, ráadásul tequilát…

-Mi a baj a tequilával?- kérdezte Danny.

-Tényleg csak sci-fit olvasol.- inkább kijelentés volt, mint kérdés.- Apám első Nikki Heat könyvében a riporter ezzel csábította el a nyomozónőt.
-A könyvek nem sokat jelentenek. Inkább a tettek érdekelnek- mondta Danny.- „Van, amikor nem számítanak a szavak. Csak a tettek, és azok közül is csak azok, melyeket gondolkodás nélkül, határokat feszegetve tesz meg az ember.” Látod, nem csak sci-fit olvasok.
De ez nem sokat segített rajta, ugyanis centikre volt Alexistől, és mindkettejükben dolgozott a tequila. Ahogy Danny előrehajolt és finoman megcsókolta a lányt, csak még nagyobb forróságot és éhséget érzett. Basszus.
-Ne! Alexis. Ezt most én nem…

-Mit nem?

-Nem használhatom ki a helyzetet.
-Bocs.

-Mi? Nem, nee nem így értettem. Ez így jó, tökéletes meg minden, de nem vagyok szemét. Ittál és nem szoktál hozzá…
Egyszerre csörrent meg mindkettejük telefonja. Kim.

-Helló emberek, körmegbeszélés, munka van.

-Nekem is?- kérdezte csodálkozva Alexis.

-Megtalálták a testrészeket. Danny, a halott nő rejtélyével még mindig nem tudok mit kezdeni. Minden esetre itt vannak bent a testrészek, Alexis kéne egy alapos vizsgálat ujjlenyomatok után, meg itt van a hapsi akinek a gyanúsítottunk dolgozott. Danny, a te kezeid közé eresztem. Mikorra tudtok ideérni? Danny?

-Tíz perc és ott vagy…ott vagyok.
-Alexis?
-Körülbelül nekem is annyi idő lesz. Sietek.
-Oké. Sziasztok.
Kim bontotta a vonalat.

-Oké, hívok egy taxit- mondta Danny.

-Azt mondtuk, külön megyünk.

-Most őszintén, Kim úgyis lát mindent.

-Jogos.

Mikor kiszálltak az őrs előtt, Alexis az első lépésnél megbotlott, és kificamította a bokáját. Kénytelen volt Danny karján betámolyognia az őrsre. Ráadásul így, kiöltözve!
Danny segített lemennie a laborhoz. Az asztalon már várta a zsák. Megpróbált ráállni a lábára, de fájdalmasan felszisszent. Jól kibicsaklott. De azért elsántikált az asztalig. Körbenézett, hogy hova rakta a tartalék sportcipőjét és a többi kesztyűt. Persze a legtávolabbi sarokban voltak. Danny is észrevette.
- Segítsek?!
- Nem!
- Akkor mit csináljak?
- Menj el!
- Azzal segítek?
- Nem.
- Akkor maradok.
Szó nélkül leültette Alexist, elment a cipőért meg a kesztyűkért, de még mielőtt odavitte volna, keresett kötözőanyagot is.
Letérdelt Alexis elé és elkezdte becsavarni a lábát. Lassan, óvatosan tekerte a fáslit a lány bokája körül. Így talált rájuk Kim.

-Mit történt?

-Alexis a bejárat előtt kificamította a bokáját- válaszolta Danny.
-És gondolom azért kötözöd ilyen lassan, hogy ne fájjon. Danny, drága a lajhár hozzád képest kapkodó idegbeteg! Szeretném már kideríteni, hogy mi folyik itt, és miért történhet meg az Chicago-ban, hogy feldarabolnak egy embert.

Alexis-nek és Danny-nek is feltűnt a különbség a két dolog között. A nyomozó gyorsabb üzemmódba kapcsolt, de attól még ugyan olyan óvatosan bánt a lánnyal. Közben Kim kesztyűt húzott és kicsomagolta a részeket.

-Támaszkodj rám- ajánlotta Danny.

-Kösz.
Odamentek az asztalhoz és Alexis elkezdte a munkát. Akármilyen bizarr is volt a helyzet, Dannyt lenyűgözte a lány precízsége, mozdulatai.
-Nos, azt biztosan elmondhatom, hogy a szóban forgó bozótvágóval darabolták fel. A felkarján látszanak a dulakodás nyomai, ahogy esetleg védekezni próbált. Az ujjain látszik a drót nyoma, ahogy megpróbálta lazítani a fojtogató eszközt. E szerint mindenképpen hátulról fojtották meg. Lehetséges, hogy két támadó volt, de egy ember is elkövethette.
-Ujjlenyomat? Kérdezte Kim mohón.
-Nyugi, Kim. Menj kicsit hátrébb az asztaltól, és vedd fel az egyik pulton lévő szemüveget. A másik kettőt add ide, légyszi. Köszi.
Tessék, Danny. Mindenkin van szemüveg? Akkor lámpát le és lámpát fel.
A kék fényben Alexis alaposan átvizsgált mindent. Az egyik combon megpillantottak egy részleges ujjlenyomatot.
-Tudsz ennyiből dolgozni?- kérdezte Danny.
-Csak figyelj- mosolygott Alexis. Negyed óra múlva megjött az eredmény, miszerint az ujjlenyomat Mila Smith-é.
-És ezzel most mit kezdjek?- kesergett Kim.
-Nyomozók vagyunk, Kim. Kiderítjük. Amint vége van ennek, Alexis, hazaviszlek.
-Nem kell, fogok egy taxit.
-Nem tudnál felmenni négy emeletet! Hazaviszlek. Egy óránál nem tart tovább. Megígérem. Kibírod még addig?
-Persze.

*

Kim és Danny fél óra múlva egy sikoltozó nővel tértek vissza.
-Ő nem tehette!
-Ugyan miért ne tette volna meg? – kérdezte Kim.
-Mert....mert ő nem ilyen. – válaszolt elcsukló hangon a nő.
-Honnan tudod?
-Azt hittem, hogy ismerem! –fakadt ki.
-Talán tévedtél. Mindenkivel megesik. Nézd, ő a gyilkos. El akarom kapni.
- Az nem lehet! – sikított fel újra.

Alexisnek nem magyarázták el az ügyet, csendben figyelte az eseményeket Danny székéből. Egy óra múlva, mikor lezárták az ügyet egy bűnössel és két bűnrészessel gyilkosság vádjával, Danny is érezte, mennyire fáradt. Hajnali három volt. A rendőrség soha nem alszik.
Alexis zöldteával tartotta magát és egész fittnek tűnt.
-Na most akkor hazaviszlek, jó?
-Rendben- mosolygott rá a lány, miközben a nyomozó taxit hívott.
Mikor Alexis háza elé értek, a lány kérte Dannyt:
-Fizesd ki a taxit, légyszi.
-Még megyek haza, csak felkísérlek- mondta a nyomozó.
-Hajnali három van, és te is ugyanolyan fáradt vagy, mint én. Nem mész sehova.
Danny végül vonakodva, de fizetett. Kézben vitte fel Alexist a negyedikre, és mire felértek, ő is érezte, ahogy a fáradtság ólomsúlyával rátelepedett.
A nyomozó egyből a hálóba akarta vinni a lányt, ám az megállította.
-Ne! A nappaliba, légyszi. Meg kell etetnem Sunny-t.
-Hogy mi?- kérdezte Danny, de azért engedelmeskedett.
A nappali egyik sarkában egy nagy kosár volt elhelyezve, melyből egy apró hosszúfülű szőrmók kandikált kifelé. A szőrös kis állatka megmozdult, majd vakarózni kezdett.
-Alexis, honnan szerezted ezt?
-Először is. Ez egy törpenyúl. Másodszor, én is lehetek magányos, nem?
Danny döbbenten nézett rá.
-Soha nem hagynám, hogy magányos legyél- mondta teljesen komolyan.
Alexis felmosolygott rá, és Danny a tekintetéből tudta, hogy ebben már nyoma sincs a tequilának.
-Alexis, én…
-Sss..- a lány Danny ajkára tette aj ujját, majd lassan megcsókolta.
Danny viszonozta a csókot, és ugyan azt érezte, mint nála a kanapén. Még!

Alexisnek nagy franciaágya volt. Pont kényelmes. Danny óvatosan lefektette az ágyra, vigyázva a sérült lábára, majd fölé hajolt.

-Biztos vagy ebben?- kérdezte óvatosan, mintha attól félne, hogy a lány nemet mond.
-Már akkor biztos voltam benne, mikor idejöttem Chicagoba.
-És eddig várattál…
-Azt akartam, hogy bizonyíts.
-Szeretlek, Alexis Castle.
-Én is téged.
Ezzel Alexis megragadta az inget és a gombok szerterepültek a szobában. Danny mosolygott. Finoman lehúzta róla a felsőt és kikapcsolta a melltartóját. Levették a nadrágjukat és bebújtak a takaró alá. Megtették a szükséges előkészületeket és ekkor már mindketten felhevültek.
Tökéletesen passzoltak. Lágyan mozogtak, a szívük adta a megfelelő ritmust. A csúcson testük megfeszült, hosszú csókban forrtak össze.
-Tudod- mondta még mindig zihálva Danny- az élet szép. Rengeteg rossz dolgot kaptunk ma, mégis milyen gyönyörű lett a befejezés.
Alexis mosolyogva bújt hozzá. Egy pillanatra elgondolkodott, majd megkérdezte.
-Danny, hová tüntetted a pisztolyodat?
-Ne haragudj, Alexis, de ez gyilkos poén volt így hajnali négykor.
-Jaj, ne már! Az igazira gondoltam!
Danny vidáman elmosolyodott.
-Észre sem vetted, mi? Mikor ledöntöttelek az ágyra, a párna mögé tettem.
-Így szoktál aludni?
-Szakmai ártalom.
-Még jó, hogy nekem nincs olyan.

-Tudod mit? Mi lenne, ha aludnánk?
-Nem lenne rossz, de még van egy elintéznivalóm- mondta Alexis, és a telefonért nyúlt.

Lefekvés előtt még fel akarta hívni az apját, hogy üzenetet hagyjon neki. Ő azonban felvette.
-Miért nem csodálkozom azon, hogy még fenn vagy?- kérdezte dorgálón.
-Alexis, tudod, hogy ha írok, nem nézem az időt.
-Tudom, apa. És hiányzol.
-Te is nekem. És azt akarom, hogy tudd, ha nem akarsz visszajönni, megértelek. Főleg, ha van valaki, aki ott tart.
Alexis meglepődött és még jobban elhelyezkedett Danny karjaiban.

-Kate?
-Nem. Ismerlek. Ha nem lenne ott valaki, már rég visszajöttél volna. De áldásom rá.
-Köszönöm, apu- könnyebbült meg.
-De csak akkor, ha minél előbb megismerhetjük!
-Rendben. Szeretlek!
-Én is szeretlek. Szép álmokat, Alexis!
-Szép álmokat, apa.
Mikor lerakta, Danny már az igazak álmát aludta. Megérdemelte, hiszen ma három rossz embert is rács mögé juttatott. Alexis ránézett és elmosolyodott. Bizony, neki most itt kezdődött új fejezet az életében. Egy boldog új fejezet.

Zavaró érzések - Bernáth Laura

Egy szombati nap Matthanben, 6:5-kor megcsörrent Castle mobilja. Vajon ki hivhatta?

- Castle, indulok. - fél perc alatt felöltözött és indult a tetthelyre. Beckett már előtte ott volt.

- Szia Castle, ilyen korán? - Beckettet zavarta egy kicsit, hogy itt van, még nem dolgozta fel az érzéseit, de tudta, hogy hamarosan eljön az idő.

- Esposito hívott. Mit keresünk egy múzeumnál? - A tetthely a Metropolitan Múzeumnál volt. Mindkét nyomozó belépett a múzeumba és ott volt.....

- Azta! - A holtest a mamut agyarán volt, a szájában egy almával. Beckettnek nem tetszett.

- Mit tudunk? - nézett Beckett Laine-re.

- A múzeum igazgatója. Egy lövés a fejbe, de már két napja itt lehet a hulla. - A látvány nem volt szép. Castle és Beckett elindult az őrsre, Esposito már várta őket.

- Hogy nézett ki? - fordult Castlehez a férfi, mivel Ryan beteg.

- Az illata olyan volt, mint a rohadt alma és az égett csirke keveréke, de azért látványnak sem volt utolsó dolog. - Espositot kirázta a hideg. Beckett leült, nem érdekelte most Castle humora, csupán a szeretetére vágyott. Pár perc elteltével egy nő jött be az őrsre, aki Castle-höz jött. Beckett nem hitt a szemének.

- Szia, Édes! - ment Castle a nőhöz. Beckett nem akarta nézni, de azt hallotta amint Castle mondja 'szeretlek'. Nem akart hinni a fülének. Ilyen hamar túllépett volna rajta? Amikor Castle megfordult, a nyomozó válaszul elkerekedett szemmel nézett rá. Sosem hitte, hogy hallhat ilyet a szájából. Castle nem értette Beckett nézését.

- Bocs, el kell valamit intéznem! - Beckett elrohant onnan, Castle leült.

- Nem tehette! - mondta Beckett a 'dokinak'.

- Ugyan miért ne tehette volna meg? - válaszolta neki.

- Mert......mert ő nem ilyen. - Beckett már könnyezett.

- Honnan tudod?

- Azt hittem ismerem. - szipogott.

- Talán tévedtél.

- Az nem lehet!

"Van amikor nem számítanak a szavak, csak a tettek, és azok közül is csak azok, melyeket gondolkodás nélkül, határokat feszegetve tesz meg az ember." - idézte fel magában Beckett Castle egykori mondatát. Beckett vissza ment az őrsre, Castle amint meglátta őt azonnal fel ugrott.

- Segítsek?! - nézett Beckettre.

- Nem!

- Akkor mit csináljak? - Castle nem értette a nő dühkitörését.

- Menj el!

- Azzal segítek?

- Nem. - Beckett nem bírta tovább.

- Akkor maradok. - Castle leült.

- Vissza megyünk a tetthelyre.

Nyomban el is indultak, amikor oda értek Esposito ott volt.

- Úgy festesz, mint egy kezdő múzeumőr. - mondta Beckett neki.

- Köszönöm, te is jól nézel ki!

- Mit műveltek? - Castle nem értette őket.

- A lajhár hozzád képest kapkodó idegbeteg! - válaszolta neki Beckett, bár tudta, hogy Castle jelenlegi pillanatban nem ért semmit!...